Munkaügyi helyzet
Márciusban a foglalkoztatók összesen 60,2 ezer darab munkaerőigényt jelentettek be az illetékes munkaügyi kirendeltségeken, amely ötödével nőtt az előző év azonos hónapjához képest. 2012. március hónap folyamán összesen 120,7 ezer üres álláshely állt rendelkezésre, ebből a zárónapon 45,5 ezer maradt betöltetlen.
A 60,2 ezer bejelentett állás 21,3%-ához a munkáltatók semmilyen állami támogatást nem igényeltek, míg 78,7%-t valamilyen támogatott foglalkoztatási forma keretein belül hirdették meg. A támogatott állások több mint 90%-a a közfoglalkoztatási rendszer valamelyik eszközére vonatkozott.
Az abszolút számokat tekintve a legnagyobb csökkenés 2012. februárhoz viszonyítva azokban a megyékben történt, ahol a közfoglalkoztatás dominánsan van jelen, így Szabolcs-Szatmár-Beregben 9,8 ezerrel, Hajdú-Biharban 6,1 ezerrel, Borsod-Abaúj-Zemplénben 5,8 ezerrel csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma. A relatív változást vizsgálva a legnagyobb csökkenés Szabolcs-Szatmár-Bereg, Győr-Moson-Sopron és Békés megyében volt az előző hónaphoz viszonyítva. Az előző év azonos hónapjához hasonlítva mind az abszolút, mind a relatív változást tekintve ugyanezen megyék emelhetők ki. A belépők száma 50,8 ezer főt tett ki márciusban 33,4%-os (az előző hónaphoz viszonyítva) visszaesést követően, de az előző év azonos hónapjához képest enyhe 0,3%-os növekedést mutatott. Mind az újonnan belépők, mind a visszalépők száma csökkent, a nyilvántartásból kilépők létszáma viszont jelentős mértékű emelkedést mutatott.
forrás: afsz.hu
2012.05.16.
Az Év Vállalkozója
A várgesztesi Kolcsár Katalin, az oroszlányi székhelyű Kolcsár Pékség kereskedelmi ügyvezetője kapta meg a megyei közgyűlés „A Megye Gazdaságáért” díjának keretében alapított, „az Év Vállalkozója” kitüntetést.
Az ünnepség résztvevőit többek között Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke is köszöntötte, utalva arra, hogy a sikeres emberek, vállalkozók az útjukba kerülő nehézségeket nem áthághatatlan akadálynak, hanem megoldandó problémának tekintik, melyből előnyt kovácsolnak maguknak. Kifejtette, hogy az egész ország gazdasági fejlődése azon is múlik, hogy a Komárom-Esztergom megyében élő kis- és közepes vállalkozások miként tudják a kínálkozó lehetőségeket kihasználni, hogy a kormány által kitűzött egymillió munkahely létrejöjjön.
Öt éve történt
- A nevetés időtlen, ezt bizonyította szombaton este Várgesztesen a Szlovákiából érkezett őrsújfalui ÉS?! színház. A Szabó Csilla által irányított amatőr csoport immár tizennégy éve szórakoztatja a közönséget, s egy héttel ezelőtti, oroszlányi fellépésüket követően érkeztek a faluba. A társulatról annyit jó tudni, hogy évente egy-egy darabot tanulnak be, s azzal tájolnak északi szomszédunknál, illetve Magyarországon. Művészi színvonaluk ékes bizonyítéka, hogy több alkalommal elnyerték az Észak-komáromi Jókai Színház és a Jókai Napok nívódíjait, illetve 2003-ban a fődíjat. 2007.03.25.
- Több mint 130 versenyző indult hét végén a Várgesztesen megrendezett Országos Twirling Bajnokságon. A viszonylag kevéssé ismert twirling olyan sport, ahol a bot – sporteszköz – a testen és a test körül forog, közben gimnasztikai gyakorlatokat végez a versenyző. A repertoárban magas dobások és fergeteges botforgatási elemek vannak. Tulajdonképpen olyan sportág mely ötvözi a gimnasztikai torna elemeit a mazsorettből ismert magas szintű botforgatási technikával. 2007.04.30.
Templomfelújítás
Gőzerővel folyik a katolikus templom felújítása. Ennek során kicserélik az ablakokat, külső festést kap az épület, s az emlékezetes földrengés okozta károk egy részét is eltüntetik.
A rekonstrukcióhoz az egyházközség több mint 12 millió forintot nyert el az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében.
A beruházás befejezési határideje június 30.
2012.05.07.
Családi nap - ötödször
Már korareggel útra kelt hétfőn a Várgesztesi Vagányok zenekart szállító feldíszített autó, hogy zeneszóval ébressze a kis falu lakóit, s figyelmeztessen mindenkit: ez a nap a családi programoké, s nem utolsó sorban a főzőversenyé.
Almási István, a helyi lokálpatrióta, a képviselő-testület tagja évek óta szervezi a különböző közéleti, társadalmi eseményeket, s éppen öt évvel ezelőtt, 2008-ban találta ki, hogy az addig elsősorban német nemzetiségi programok mellett legyen egy olyan is, amikor a családok, baráti társaságok ülnek le egy asztalhoz, főznek egy ízletes ételt, beszélgetnek, miközben a gyerekek szórakoztatásáról is gondoskodnak. Az ötletből valóság lett, s az eseményre ma már a környező településekről is érkeznek vendégek szép számban.
Áll a májfa
Nem voltak túl szerencsések vasárnap a gesztesi pecások, ugyanis erős, néha viharos szél fogadta az idénynyitó verseny húsz indulóját. Így fordulhatott elő, hogy alig került hal a horgokra, s a déli eredményhirdetésnél Pintér Vilmos egyetlen kapással vehette át az első helyezettnek járó díjat Szabó László elnöktől, igaz, az egy közel 3,4 kilós ponty volt.
Délutánra sokat enyhült a szélmozgás, s talán a kedveződd idő is hozzájárult ahhoz, hogy sokan gyülekeztek a faluház előtt megnézni a májfa felállítását. A gyerekek szüleik segítségével gondosan felkötötték a pántlikákat majd következett az előkészített alapba való beemelés, melyhez Almási István vezetésével a jelenlévő férfiak is segítséget nyújtottak.
Aztán pedig megkezdődött a készülődés a hétfői Családi Napra – de erről majd később ….
A vasárnapi és hétfői események fotóit a Galéria>Majális mappájában tekintheti meg!
2012.04.30.




